Gázkazán rémtörténetek
Kezdetben vala a nyílt égéterű gázkazán. Ki ne hallott vagy olvasott volna romantikus rémtörténeteket a húszas évekből, amikor tömegkatasztrófát az jelentette, ha berobbant egy lakótelepen egy gázkazán. Vagy esetleg a hatvanas évekből olyan öngyilkosságot, hogy valaki csak begyújtotta a sütőt, maxra tekerte a gázkonvektort és cigarettázva várta, mikor gyullad be vagy fullad meg ő maga? Ezeknek a rémtörténeteknek sajnos, van némi alapjuk.
Az eredeti gázkazánok ugyanis nyílt égésterűek voltak, ami azt jelenti, hogy az égéshez szükséges oxigént pontosan ugyanonnan vették, ahonnan az ember is: a szobából. Namármost ez önmagában véve még nem okoz fulladást. Viszont ha bármi hiba csúszik a rendszerbe, a gáznak, ahogy az égésterméknek is közvetlen járata van az életterünkbe, ami egy rossz tervezés vagy kivitelezés esetén már valóban halálos lehet. És ahogy a rémtörténetek is példázzák, sajnos, illetéktelen és kifejezetten nem kívánt beavatkozásokra is lehetőséget ad.
A gázkazán mindennek dacára igencsak elterjedtté vált, ennek pedig nagyrészt a kedvező üzemeltetési ára áll a hátterében. A gáz ugyanis a mai napig az egyik legolcsóbb energiahordozónk, és pláne nem vetekedhet vele a fa, illetve vegyes tüzelés. A tömeges elterjedés tehát megkövetelte, hogy valami ne váltsák ki az energiahordozót, mégis valahogyan biztonságosabbá tegyék.
A turbós gázkazán
A nyílt égésteret kiváltani nem volt nagy atomfizika. Legalábbis elméletben. A nagyon logikus megoldás ugyanis az, hogy az égéshez szükséges bemeneti oxigéndús ág ne a szobából, hanem szintén kintről, az utcáról érkezzen. Ehhez szükséges a kivezető kéménynyílás mellett egy bevezető ág is. Egy olyan gázkazánt kifejleszteni, ami képes ebben a konstrukcióban működni, nem volt kifejezetten nagy nehézség. Ellenben kiépíteni már annál inkább.
Ugyanis a kéménycső mellé még egy vezetést beilleszteni, hát az olyan dolog, amit sokkal könnyebb mondani, mint megcsinálni. És mi több, sokkal olcsóbb is. A kémény kibővítése gyakran a tetőszerkezet megbontásával is együtt járt, rosszabb esetben vésni is kell a plafont. Pláne egy olyan panelházban, ahol nem csak egy lakást érint egy ilyen beruházás, nem olyan könnyű bevezetni egy ilyen változást, pláne nem finanszírozni is.
Mivel az „átállás” csak lassan haladt, a kiépítés mellett számos óvintézkedést is bevezettek nemzetközileg. Ebből az egyik, hogy a gázhoz „szagot adtak”. Alapvetően a gáznak nincsen se színe, se szaga, viszont annak érdekében, hogy egy esetleges szivárgást a lakók hamar észrevegyenek, hozzáadták azt a jellegzetes szagot, amit mind ismerünk. Ugyanígy bevezették az évi rendszeres kéményellenőrzéseket is, amik ma is részét képezik minden olyan háztartásnak, ahol gázkészülék működik. A kéményseprők ellenőrzik műszerrel, hogy van-e szivárgás, rendesen el vannak-e zárva a nem használt nyalások, minden megfelelően működik-e?
A kondenzációs gázkazán
A turbós gázkazán egy jelentős problémát oldott meg, így egy kevésbé égető, de szintén nehézségeket okozó jelenség került előtérbe. Ez pedig az égéstermékben fellelhető salakanyagok kérdése. Telente ugyanis azért fűtünk, mert a kinti hőmérséklet alacsony. Ez szép és jó, viszont ahogy az égéstermék a gázkazánból távozik, ezzel a kinti hőmérséklettel találkozva szépen fogja magát és kicsapódik belőle a salakanyag. A gázkazánból távozó salakanyag pedig nem csupán vízgőz, hanem savas pára, ami aztán szépen kikezdi a kémény falát.
Használat során azt kellett tapasztalnunk, hogy a turbós készülékeknél rendre a kémény mondja fel hamarabb a szolgálatot, mint a kazán. Ennek a problémának az orvoslására született meg a kondenzációs gázkazán ötlete. Miért ne csapathatnánk ki mi irányított körülmények közt azt a salakanyaggal telt párát? Ennek érdekében azonban szükség van egy kellően alacsony hőmérsékletre, ezt pedig legegyszerűbben a fűtésrendszerből visszatérő „hideg” fűtéság tudja megadni.
Ez relatíve valóban hidegebb, mint a gázkazán belső hője, így ebben egy darabig keringtetve az égésterméket, kicsapathatjuk a savas párát, mielőtt a maradék gőz távozna. Ennek a pozitív hozadéka az is, hogy ennek a kicsapódásnak a felszabaduló hője így hozzájárul a lehűlt fűtővíz felmelegítéséhez ugyanabból a költségből. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a visszatérő ág kellően hideg legyen, épen ezért kondenzációs gázkazán esetén mindenképpen fordítsunk figyelmet a fűtésrendszer megfelelő szabályozására.
A modern gázkazán fejlődése
Napjainkban persze nem állt meg a fejlődés. Eltekintve attól, hogy gázkazánt forgalomban már csak turbós és kondenzációs formában lehet kapni, újabb piaci igényeknek kell eleget tenniük. Ezek közül egyik a megújuló energiák felhasználása. Ugyan ezekre általában jellemző, hogy nem egyenletesen szolgáltatják a hőt, és ezáltal fő hőtermelőink nem is lehetnének, kiegészítésül mindenképpen praktikusak. Éppen ezért a gázkazánoknál fontos, hogy rendelkezzenek olyan bemeneti ággal, ami ezt is tudja kezelni.
A másik piaci igény napjainkban az okos fűtésrendszer. A hőközpont egyfelől legyen önszabályozó, ami az időjárás, a kinti hőmérséklet és a benti figyelembe vételével alakítja a hőleadók hatásfokát. Másfelől a felhasználó is tudja szabályozni, sőt programozni őket.