Első fékjavításom története

Hogyan lett szükségem fékjavításra?

Néhány hónapja vezetek csak, eddig nem is volt gond a kocsival. Ennek nagyon örültem, mert a jogsim ellenére nem nagyon értek az autókhoz, annak is örülök, hogy egyáltalán vezetni rendesen megtanultam, a műszaki részhez már nem értek. Egyébként elég pánikolós vezető voltam, amíg nem szereztem egy kis gyakorlatot, azonban a fékjavításra még most sem számítottam. Pusztán azért nem, mert azt hittem, ilyesmi csak a filmekben van, hogy a rengeteg alkatrész közül pont a fék megy tönkre, pont először, pont menet közben… Nem arról van szó, hogy életveszélyes helyzetbe kerültem, de rendesen megijedtem, amikor százhoz közel repesztve egyszer csak képtelen voltam fékezni. Lehet benne valami, hogy stresszhelyzetben az ember képes néha elképesztően jól teljesíteni, mert szerintem normális körülmények között nem tudtam volna, mi ilyenkor a teendő. Így viszont kitettem a vészvillogót, és szépen lassan kezdtem visszaváltani is, hogy minél nagyobb legyen a fékezőerő. Szerencsére nem sokan voltak az úton és gyalogosokra sem kellett számítanom, mivel lakott területen kívül ért a baj. Így fokozatosan lassulni kezdtem, szerencsére gond nélkül. Amikor már majdnem megálltam, elkezdtem lassan behúzni a kéziféket is, így szerencsére teljesen sikerült megállnom. Amikor végre biztonságban érezhettem magam az út szélére húzódva, akkor kiszálltam a kocsiból és hívtam az autómentőket. Természetesen az első szervízig akartam csak elvitetni az autót, na meg magamat is, mert egyébként nem tudtam volna hova menni. Jó fél órát kellett a kocsiban várakoznom, mire odaértek az autómentők, de utána már gond nélkül sikerült eljuttatnunk azt a szervízbe. Reméltem, hogy a fékjavítás gyors lesz és nem túl költséges, és szerencsére így is volt.

Hol történt a fékjavítás?

A Cool-mobil fékszervíz segítségével. A javítás gyors volt, zökkenőmentes, nekem abszolút megfelelőnek tűnt. Az ügyintézés gyors volt és korrekt, szerintem csak miattuk nem volt ez a nap annyira szörnyű, amennyire lehetett volna. Természetesen beletelt néhány napba, amíg sikerült újra az autómhoz jutnom, de megérte a várakozás, mert most a fékkel egy darabig biztosan nem lesznek gondok, amely számomra most tényleg prioritás, mert eléggé tartok tőle. A fékjavítás ára sem volt vészes, abszolút kibírható, meg egy jobb és biztonságosabb fékért meg is éri. A fékjavítás tehát nekem bevált, azóta sem volt gondom a kocsival, de már mindent tényleg ellenőrzök reggelente is, hogy nehogy még egyszer az úton érjen a baj. Persze ezt azért nem lehet száz százalékosan kiszűrni, de szerintem még mindig jobb félni, mint megijedni. A fékjavítás viszont olyan dolog, amitől nem kell tartani, szerintem a fékszervíz nagyszerűen elvégezte a dolgát, a fékjavítás is jól sikerült, az intézése is jól megszervezett és gyors volt, nekem pedig a fékem elromlása nem maradt ennek hála olyan traumatikus élmény, mint lehetett volna.

Na de a fékjavítás előtt ott a fék elromlása

Bizony, a fékjavítás a könnyebbik része a dolgoknak, ha szabad így fogalmaznom. Persze nem a szerelőknek, hanem nekünk, mert a fékjavítást már csak fizetni kell, azt azonban tényleg mindenkinek tudnia kéne, hogy mit tegyen, hogyha mondjuk az út közben mondja be az unalmast a fékje. Egyébként rájöttem, hogy milyen jól is tettem, amit tettem, ennél észszerűbben talán nem is kezelhettem volna a fennálló problémát, úgyhogy én elég büszke vagyok magamra, ami ezt illeti. Természetesen a megelőzés jobb, mint a baj helyreállítása, így nézessük meg minél többször a gépjárművünket és végeztessük el az esetleges fékjavítási és egyéb munkálatokat rajta még időben.

A fékjavítás már gyerekjáték

Szerintem a fent megnevezett cég mindenkinek nagy segítéségére lehet, úgyhogy én minden vezető számára ajánlom ezt a céget, legyen az kis vagy nagy baj, fékjavításban egészen biztosan profik. Nekem pedig nem maradt más hátra, mint időnként elvinni a kocsit átnézetni, mert sajnos még mindig nem értek hozzá eléggé, úgyhogy biztos kezekre kell bíznom az én kis járművemet. Ha pedig fékjavításra fog szorulni újból, akkor reményeim szerint nem pont az út közepén fog megtalálni a baj, de hogyha mégis így lesz majd esetleg, akkor is fogom tudni, hogy mihez kell majd kezdenem. Remélem, Önök is megfontolják az én tapasztalataim alapján, hogy időnként megnézessék és elvégezzék a fékjavítási munkálatokat. Úgyhogy sok sikert ehhez is, mindenkinek eseménymentes és békés utazásokat kívánok és kellemes vezetést. Szerintem a szervízben sosem fognak csalódni fékjavítási ügyben.